Miért is locsolkodunk? - húsvéti népszokások
Locsolkodás, hímestojás-ajándékozás – ezek a húsvét hozzávalói, de vajon honnan erednek, s hogyan kapcsolódnak a kereszténység egyik legnagyobb ünnepéhez?
A fiúk, férfiak manapság többnyire kölnivel járnak húsvét hétfőjén locsolkodni, de a több száz éves hagyománynak ez a változata - amelyben a hölgyektől versikében gyakran még engedélyt is kérnek – csak néhány évtizeddel ezelőtt, városi környezetben alakult ki. Locsolkodni eredetileg a legények jártak a hajadonokhoz, módszerük pedig nem volt különösebben kifinomult, erre utal az archaikus vízbevető hétfő elnevezés is: a leányokat a kúthoz vitték, és vödörszám borították rájuk a frissen húzott, ennél fogva dermesztően hideg vizet.
A népszokás alapja mélyen gyökerezik az emberiség történetében, a természet megújulásának időszakában a termékenységet „bebiztosító” rítus, amely a rituális megtisztulást jelképezi. Az egyházi magyarázat szerint a keresztelésre is utal, illetve egy legendára: eszerint a keresztfán meghalt Jézus feltámadásának hírét vivő asszonyokat a sírboltot őrző katonák vízzel öntötték le, hogy elhallgattassák őket.
A locsolkodás vidékenként változott. Szeged környékén a legények csoportokba verődtek, a lányokat a kúthoz hurcolták, és egy egész vödör vízzel leöntötték, nehogy kelések keletkezzenek rajtuk – írja a Néprajzi Lexikon. Az Ipoly mentén a legények már vasárnap este tojást szedtek a lányos házaktól. Másnap reggel az előre megbeszélt helyen szalonnát kaptak, tojásrántottát készítettek, a tojáshéjakat pedig annak a lánynak az ablaka alá szórták, akire haragudtak, és ezt követően indultak el locsolni. A lányok igyekeztek elbújni, de akit megtaláltak, azt a kúthoz vitték, és vödörszám öntötték vízzel. Néhány vidéken a locsolkodás mellett a lányokat meg is vesszőzték, legtöbbször fűzfavesszőből font ostorral, hogy egész évben elkerülje őket a betegség.
A locsolásért mindig is étel-ital járt. Meg persze piros vagy hímes, esetleg csokoládétojás. Ennek magyarázata is az idők messzeségébe nyúlik vissza: a tojás az élet, a termékenység egyik legősibb szimbóluma. Magában foglalja a születés, az élettelenből az élővé válás misztériumát. Ezáltal kapcsolódik a keresztény hagyományokhoz is, hiszen amint tojásból a madár, úgy kelt ki sírjából Jézus is az emberek megváltására. S van olyan felfogás is, amely szerint a tojáshéj az Ószövetséget, a tojás belseje pedig az Újszövetséget jelképezi.
A tojásokat, amelyeket a böjt idején nem volt szabad fogyasztani, sokszor meg is áldatták az emberek. Később, húsvét táján már meg is színezték, s ajándékozni kezdték őket – először általában pirosra, amely Krisztus kiontott vérére emlékeztet, míg más megközelítés szerint ennek védő erőt tulajdonítottak. A színezést legtöbbször a vöröshagymahéj biztosította, majd következhetett a díszítés különböző technikákkal, hogy neveket, üzeneteket vagy jelképeket fessenek a tojásokra. Magyarországon a viaszolás és a karcolás technikája volt a leginkább elterjed, amelyekkel leginkább az adott tájegységre jellemző hímzésmintákat, geometrikus formákat idéztek, és idéznek meg ma is az ügyes kezű lányok, asszonyok. A díszítés lehet tulipános, fenyőágas, rózsás vagy almás is. Szintén régi és szép hagyomány a tojáspatkolás is.
A csokoládéból készült tojásfigurákkal talán kevesebbet játszanak a gyermekek, régen azonban a fiúk gyakran kókáztak vagy kókányoltak tojásgyűjtő körútjuk végeztével. Ilyenkor a tojást letették a földre, s azon versenyeztek, hogy meghatározott távolságból ki tud előbb belevágni egy pénzérmét. Ezzel a névvel illették azt a játékot is, amelyben egy-egy tojást összekoccantottak, s amelyik betört, azt a tulajdonosától elnyerte az ellenfele. Volt, ahol a lányok jóslásra használták a tojást, pontosabban a héját: húsvét előtt a küszöbre tették, s várták, ki lesz az első férfi, aki belép a házba. Azt remélték, így megtudják, mi lesz a jövendőbelijük foglalkozása, s hitték, hogy ugyanaz, mint az első érkezőé. Egy másik szokás szerint a tojást nagypéntek éjjelén feltörték, majd egy pohár vízbe csurgatták, és a formája megmutatta, milyen lesz a következő termés.
A tojás mellett a húsvét jelképe a bárány, ennek eredete pedig a Bibliában keresendő. Az ótestamentumi zsidók az Úr parancsára egyéves hibátlan bárányt áldoztak, annak vérével bekenték az ajtófélfát, hogy elkerülje őket az Úr haragja. A szimbólum kialakulása azzal is összefügg, hogy a bárányok tavasszal jönnek a világra, és azzal is, hogy Jézus Krisztus áldozati bárányként halt kereszthalált az emberiség megváltásáért. Ma már kevés háztartásban fogyasztanak bárányt húsvétkor.
A másik húsvéti állat, az ajándékot hozó nyúl szimbóluma már újabb keletű hagyomány, feltehetően német nyelvterületről terjedt el a városi polgárság, majd a falusi lakosság körében. Magyarázata lehet, hogy a szapora nyúl is a termékenységet jelképezi.
(csalad.hu)
