Alzheimer-kór, a rettegett...
Amikor a szeretett rokon az unokáját többször is idegen névvel illeti, nevetve kijavítjuk. Amikor egy családi összejövetelen tízpercenként elismétli ugyanazt a pár mondatos történetet, azt gondoljuk, kicsit többet ivott a kelleténél. Amikor arra figyelmeztetjük, hogy ezt vagy azt már említettük neki, és ő határozottan állítja, hogy ezt mi még sohasem mondtuk, rendszerint összekülönbözünk, de az eszünkbe sem jut, hogy ezek egy betegség jelei.
Azt gondoljuk, ez az öregség, pedig gyakran nem erről van szó. Az Alzheimer-kór a hetven év felettiek csaknem egyharmadát érinti, a nyolcvan felettieknek a 40%-át. De tudjuk-e, mi is ez a betegség? Dr. Kovács Tibor neurológussal, a SOTE Neurológiai Klinikájának docensével beszélgetünk.
– Mikor kell betegségre gyanakodnunk?
– Amikor Alzheimert mondunk, az akár egy több évtizede tartó változás tetőpontja. Az Alzheimer-demencia, mint kifejlődött betegség, olyan gondolkodási zavar, amely a mindennapi tevékenységek ellátásában okoz funkciózavart. Előtte viszont van egy olyan időszak, amit úgy nevezünk, hogy „enyhe kognitív zavar”, ez a gondolkodás szervezését vagy a memóriát illetően már mérhető tesztekkel, de a mindennapokban még nem okoz fennakadást. Kicsivel több figyelem, koncentráció szükséges, több cetlit kell írni, több időt tölteni a szervezéssel, de még minden rendben működik. És ezt is évtizedekkel megelőzhetik olyan elváltozások, fehérjelerakódások az agyban, amelyek kimutathatóak. Vagyis hosszú idő, amíg a kiterjedt gondolkodászavarral járó kórkép kialakul. A gond az, hogy általában nem tudjuk, mire kell figyelni. „Hála Istennek, nem szklerózis multiplex” – szokták mondani a magyarok. „Eldugjuk” a beteget, ellentétben pl. az USA-val, ahol Ronald Reagan az egész ország előtt bevallotta, hogy Alzheimer-kórban szenved, alapítványt csinált, kutatásokat, társadalmi programokat indított és támogatott. Az Alzheimer-betegség első tünete a rövidtávú memóriavesztés. A beteg tízpercenként elismétel valamit, mi meg esetleg azt gondoljuk, hogy nyomatékosítani szeretné a mondandóját. Azt hisszük, hogy jó az emlékezete annak, aki a második világháborús élményeiről részletesen tud mesélni, de arra már nem emlékszik, hogy reggelizett-e, bevette-e a gyógyszereit. A hosszútávú és a rövidtávú memória két külön agyrész. Minél korábban ismerjük fel a betegséget, annál korábban lehet elkezdeni kezelni, és a rendelkezésre álló gyógyszerek is annál hatékonyabbak. A korai szakasz gyógyszerelése könnyebb.
Folytatás a Képmás magazin honlapján.
Szerző: Gábos Kati
